OCRsport.hu
Hírek az OCR világából

Ninja Warriors terepen – az akadályfutás egyik csúcs versenye a Military Survival Run

0

Tóth Viktor tudósítása

A cím több okból sem véletlen – Gyömrei Máté az első magyar Ninja Warriors győztese itt is magabiztosan nyert, illetve a verseny abban eltért egy „normális” OCR versenytől, hogy nehéz, összetett és elsősorban a mászást, egyensúlyérzéket próbára tevő feladatokból állt. Mindezt igazi dzsungel környezetben, sok mocsárral, tóval, szabdalt és nehéz nyomvonallal. A női győztes Huszár Vanda élete első OCR versenyén sárga szalaggal a kezén fejezte be a versenyt! Hogy miért nagy szó ez? A továbbiakból ez is kiderül….

A sárga szalag csodája – MSR 2018, Pápa, nyílt futam

A pápai katonai reptéren megrendezett versenyen most a nyílt (civil) futamra került sor. 5 percenként 8 sportoló indult a rajtkaputól. Ami stílusosan egy ketrec volt, ahonnan ki kellett szabadulni. Ez volt az első feladat…

A 13 km hosszú pályán 33(!) összetett akadály tette próbára a versenyzőket, amelyeken kívül még a „szokásos” kúszás, úszás, térdig mocsárban gázolás, palánkok és más természeti akadályok is a menü részei voltak. Nem véletlenül „survival” a verseny neve – itt valóban minden készségre szükség volt a teljesítéshez.

Az akadályok nagyobb része a talaj felett 2-6 méterre okozott nehézséget így a fal- és hegymászók, tornászok nagy előnyben voltak. Ez az eredményeken is meglátszott. A versenyben abszolút domináltak a mászók, közülük is kiemelkedtek a veszprémiek Strommer László vezetésével (aki a 45 felettiek kategóriáját fölényesen nyerte és az összetett versenyben is második helyen ért célba).

„Nagyon jól szervezett és élményt adó verseny volt, nekem a legnehezebb a repülőgép gumi görgetés volt, ahhoz nem vagyok hozzászokva. A több futást és könnyebb akadályokat tartalmazó versenyek számomra nehezebbek, de minden ilyenre szívesen járok, idén is több verseny van tervben.” – mondta Laci a verseny után.

A hölgyek versenyét az élete első OCR versenyén résztvevő Huszár Vanda nyerte, aki hibátlan teljesítéssel a férfiak között is kiemelkedő eredményt ért el.

„Egy gyerekkori barátom meghívására tettem próbát ezen a versenyen, nagyon tetszett, tornász múltamnak hála nem okozott különösebben nehézséget egyik akadály sem. Máskor is tervezek ilyen versenyeket, nagyon örülök, hogy már Szövetségi háttérrel rendelkezik a sportág, hiszen a gyerekek számára az egyik legjobb és legszínesebb sport, amit csak ki lehet találni.” – nyilatkozott a célban Vanda, aki civilben testnevelő tanár, edző és gyerekprogram szervező.

Ahogyan a Tour de France versenyen a sárga póló az egyik kiemelkedő megkülönböztető jelzés az MSR futamon a sárga szalag jelezte, hogy a versenyző még nem hibázott, azaz minden akadályt teljesített. Egy akadály teljesítését többször lehetett megpróbálni, de ez általában nem jelentett könnyebbséget, hiszen olyan összetett és nehéz akadályokról volt szó, hogy már a próbálkozás is kimerítő és nehéz volt. A sárga szalag egyben „VIP” jegy is volt, akinek ilyen szalag volt a kezén, az minden esetben azonnali előnyt élvezett a verseny folyamán.

A futam a Terepakadályfutó Szövetség (TEFUTSZ) kupafutama volt, ahol az indulók az éves pontversenyben is pontokat szereztek. Ezek alapján az év végén egy versenyektől független kuparangsor is kialakul, ahol nemcsak az eredmények, hanem a teljesített versenyek száma is számít.

A 200 induló (a pálya és a terep jellege miatt korlátozott indulószám volt), mindegyike hatalmas örömmel kiabálta a díjátadón, hogy „jövőre jövünk”! Ez az a verseny, amit ki kell próbálni – bármennyire is nehéz és kegyetlen.

Bővebb és részletesebb versenybeszámoló hamarosan olvasható lesz.

 

 

 

 

Military Survival Run OCR 2018, nyílt futam eredmények (abszolút sorrend):

Férfiak:

Gyömrei Máté 1:24:25 (0 hiba)

Strommer László 1:30:34 (0 hiba)

Hamar Gergely 1:32:46 (0 hiba)

Nők:

Huszár Vanda 2:02:40 (0 hiba)

Gál Krisztina 3:02:12 (0 hiba)

Resch Vivien 3:53:51 (1 hiba)

Az eredmények alapja a hibák száma, a célidő a másodlagos. Így volt olyan, aki akár 1 órával is hamarabb célba ért, de a hibái alapján hátrébb került a rangsorban.