OCRsport.hu
Hírek az OCR világából
Skyscraper – Left
Skyscraper – Right

Megvan a keret!

0

Az eddigi nevezések alapján minden idők legnagyobb birkózó-világbajnokságára kerül sor október 20. és 28. között a Papp László Sportarénában, ahol 101 ország 910 versenyzője biztosan indul.

A vb rajtja előtt egy hónappal rendezett pénteki sajtótájékoztatón Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke jelezte, hogy a nevezési határidő még nem zárult le, további országok jelentkezése várható, így biztos, hogy ennél is többen lépnek majd szőnyegre. A tavalyi párizsi vb-n 75 ország 700 birkózója szerepelt, ami jól mutatja, hogy milyen komoly az érdeklődés az idei versenyre – tudósít az MTI.
A szervező bizottságot is vezető Németh Szilárd emlékeztetett arra: Nenad Lalovic, a nemzetközi szövetség (UWW) első embere elvárja, hogy a mostani legyen minden idők legjobb vb-je, a magyar rendezők pedig mindent megtesznek ennek érdekében. Mint mondta, Budapest már hat világbajnokságnak adott otthont, így megvan a szükséges tapasztalatuk és tudásuk ahhoz, hogy sikeres versenyt rendezzenek.
Az elnök bejelentette, hogy a kormány támogatása révén az MBSZ jelentős pénzdíjban részesíti azokat a hazai birkózókat, akik az első hatban végeznek. A világbajnoki címért nettó nyolcmillió forint jár, a második helyezett négy, a harmadik három, az ötödik pedig egymillió forintot kap.
A sajtótájékoztatón bemutatták a világbajnokokat megillető övet, valamint az érmek látványtervét is.
Bacsa Péter, a magyar szövetség ügyvezető alelnöke beszámolt a szervezők eddigi vb-t népszerűsítő tevékenységéről, illetve jelezte, hogy október 1-től indul be az intenzív kampány, mely során óriásplakátok kerülnek ki az utcára, illetve a televízióban és rádióban hirdetik a versenyt. Az alelnök hozzátette, hogy 12 kísérő eseménye lesz a vb-nek. Ilyen a nagyszabású nyitógála is, melynek a Kongresszusi Központ lesz a helyszíne, illetve a Hall of Fame-gála, melyen 22 új tagot iktatnak be a Hírességek Csarnokába.
A világbajnokság nyolcadik napján, október 27-én Orbán Viktor miniszterelnök a helyszínen tekinti meg a döntőket, Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének a társaságában – jelentette be Bacsa Péter.
Az eseményen Komáromi Tibor szakmai alelnök kihirdette a vb-n induló magyar csapatot, melyben a 2012-es londoni olimpián 74 kilóban bronzérmes Hatos Gábor is szerepel. A világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó a 2014-es vb óta nem szerepelt a válogatottban világversenyen, ám a budapesti rendezés miatt az év elején komoly felkészülésbe kezdett, s a 92 kilóban a válogatókon ő nyújtotta a legmeggyőzőbb teljesítményt.
A válogatottban az egyetlen kérdőjel a nők 59 kilogrammos kategóriájában van. Ebben a súlyban Dollák Tamara és Bognár Erika a jövő héten válogatózik egymással.
A magyar vb-csapat:
férfiak:
kötöttfogás:
Andrási József (55 kg), Torba Erik (60 kg), Váncza István (63 kg), Krasznai Máté (67 kg), Korpási Bálint (72 kg), Lőrincz Tamás (77 kg), Bácsi Péter (82 kg), Lőrincz Viktor (87 kg), Kiss Balázs (97 kg), Lám Bálint (130 kg)
szabadfogás:
Farkas Rajmund (57 kg), Molnár József (61 kg), Asarin Roman (65 kg), Lukács Norbert (70 kg), Gulyás Zsombor (74 kg), Nagy Mihály (80 kg), Veréb István (86 kg), Hatos Gábor (92 kg), Olejnik Pavlo (97 kg), Ligeti Dániel (125 kg)
nők:
Köteles Alexandra (50 kg), Dénes Mercédesz (53 kg), Galambos Ramóna (55 kg), Barka Emese (57 kg), Dollák Tamara v. Bognár Erika (59 kg), Sastin Marianna (62 kg), Sleisz Gabriella (65 kg), Wilson Vanessa (68 kg), Szmolka Nikoletta (72 kg), Németh Zsanett (76 kg)