OCRsport.hu
Hírek az OCR világából

Ian Adamson, a FISO elnöke Budapesten találkozott a HOCRA képviselőivel

0

Ian Adamson, a Nemzetközi Akadálysport Szövetség (FISO) elnöke vasárnap a budapesti öttusa világkupa-verseny kapcsán hazánkban járt, ez alkalomból találkozott a Magyar OCR Szövetség vezetőségével, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság új vezetőivel, többek között Gyulay Zsolt elnökkel és Fábián László főtitkárral is.

A magyar szövetséget (HOCRA) az elnökségi tagok (Stépán Zsolt, Rozina Tamás, Tóth Viktor), a versenyzői bizottságból Maklári-Papp Judit, valamint a FISO versenybizottságának tagja Szabados Edit képviselték és közel két órás kötetlen beszélgetésben vázolták a HOCRA helyzetét, terveit, lehetőségeit. 

Ian Adamson, aki első alkalommal járt Budapesten, elmondta, hogy milyen nemzetközi változások várhatóak a versenyszabályokban, a versenyrendszerben, az edzői és bírói képzésben, hogyan látja a sportág közelebbi és távolabbi jövőjét, illetve milyen szerepet kaphat a magyar szövetség, amely kiemelt szerepet élvez a sportág képviseletében, hiszen az elsők között alakult meg és vált nemzetközileg elfogadottá.

Szó esett az utánpótlás képzésről, a különböző versenytípusok szabályainak kérdéseiről, a regionális bajnokságok jelentőségéről és a nemzeti szövetségek kapcsolatának erősítéséről is.

A sportág egyik kiemelt eseménye lesz az olaszországi Európa-bajnokság, ahol Magyarország erős csapattal vesz részt.

Adamson elmondta, hogy a magyar sportolókban hatalmas lehetőségek rejlenek, de ezek kiaknázásához sok edzés és szervezői munka szükséges.

Az akadálysport hatalmas tempóban fejlődik, a sportág hivatalos megalakulása óta eltelt néhány évben minden adminisztratív “akadályt” sikerrel vett, jelenleg az utolsó köröket futja hogy hivatalosan is versenysportként, majd az olimpiai sportágként jegyezzék be.

Adamson szerint, mivel az öttusa és az akadálysport is erős katonai múlttal rendelkezik, a két szövetség a sportági fejlődésben is segítheti egymást.

A versenyek és a hivatalos programok megtekintése mellett Ian Adamson időt szakított Budapest megtekintésére is sportági vezetőhöz illő módon: futva járta be a Belváros és Gellért-hegy környékét.

Forrás: Tóth Viktor, ocrsport.hu