Dobos Péter a kanadai OCR szövetség egyik vezetője
Dobos Péter a kanadai OCR szövetség egyik vezetője, akivel véletlenül futottam össze a nemzetközi levelezésben “Peter Dobos” néven. Természetesen rögtön írtam neki, hogy üdvözlöm Magyarországról, ő pedig magyarul válaszolt! Röviden leveleztünk, majd nem volt kérdés, hogy a közös érdeklődés (OCR, multisport, terepsport, Magyarország) miatt kérek tőle egy interjút, amibe azonnal bele is egyezett.
Miért éppen Kanada…? Mit szeretsz ott a legjobban, miért jó ott élni?
Nem én választottam, én már Kanadában születtem és nőttem fel. A szüleim vándoroltak ki 1956-ban és így már számomra ki volt jelölve az ország. A legjobb dolgok Kanadában – nem fontossági sorrendben: óriási rengetegek és hegyek minden mennyiségben, egy szabad és több száz éves liberális demokrácia (legalábbis most még az…), 4 teljesen elkülönülő csodálatos évszak, bár mindegyik reggel ködösen kezdődik és én a téllel is szeretem-gyűlölöm viszonyban vagyok.
Kanada nekem mindig is a vadon és a végtelen természet országa volt. Jó lehet ott sportolni! Te hogyan edzettél az OCR előtt?
Középiskolában: sífutás, tollaslabda, atlétika.
Egyetem: tollaslabda.
1999 óta: kalandtúrák, kalandversenyek, tájfutás, hegyikerékpár, görkorcsolya, kajak és kenu (főleg vadvízen).
A kalandtúrák – főleg a többnaposak – nagyszerű élmények. Innen hogyan kerültél az kanadai OCR vezetőségébe?
Szerencsém volt, hiszen már régóta ismerem Ryan Atkinst a kalandversenyek és más off-road multisport versenyek kapcsán, mielőtt belevágott az OCR sportba. Tartottam vele a kapcsolatot, kísértem, majd én is versenyeztem… aztán egyszer csak ide értem.
Ryan nagyon komoly név ebben a sportban is! Vele komoly kalandokat lehet átélni. Te hogyan szeretted meg az OCR akadályfutást, miben más ez, mint a többi sport?
A legnagyobb érték, amit szeretek az OCR sportban az a határtalan változatossága a kalandoknak, kihívásoknak. Kicsit a sziklamászáshoz hasonlít, de minden akadály egy 3 dimenziós fizikai puzzle, változatosabban, mint a falakon. A legtöbb akadály változatos módokon küzdhető le, és ennek a kitalálása, a legjobb módszer az adott helyzetben nemcsak fizikai, hanem mentális kihívás is, ami igazán érdekesség, izgalmassá és szórakoztatóvá teszi az OCR-t.
Te kinek ajánlanád, hogyan látod a népszerűségét?
Mindenkinek, aki szeret játszani, aki gyerekkorában fára mászott (vagy szeretett volna), azoknak, aki szeretnének motivációt találni a mindennapjaikhoz, és a versenyzőknek, akik a saját sportágukban megszerzett tudást, edzettséget szeretnék más körülmények között tesztelni.
A szövetségben mivel foglalkozol, milyen terveid vannak? Mi a közeli és a távoli jövő?
Jelenleg a Nemzeti Bajnokság szervezőbizottságának vagyok a vezetője, több társammal a Obstacle Sports Canada (https://www.obstaclesports.ca/) szervezettől. Jelenleg többek között egy projektet irányítok, amelyben az elit versenyző Allison Tai és a férje vezetésével egy hatalmas és állandó akadálypálya épül éppen ezekben a hónapokban British Columbiában.
Nemrégiben kaptam meghívást a World OCR szakmai vezetőségébe (ott futottunk össze az internetes levelezésben Péterrel – a szerkesztő), hogy együtt dolgozzak Shaun Wildeval.
Valamint pályázok a Technikai Bizottság vezetői posztjára is.
Mit ajánlanál annak, aki OCR versenyre készül: OCR 10 parancsolat, amit mindenképpen be kell tartani annak, aki be akar jutni a célba?
- Találd meg azt a feladatot, ami a legjobban kikészít. Az emberek gyakran azt gyakorolják, amit tudnak, mert az sikerélményt ad. De a nehézségekben rejlenek a legnagyobb lehetőségek.
- A pihenőnapok az edzésprogramban nem felesleges hézagkitöltők az edzések között, hanem kritikus részei a felkészülésnek. Az edzésnek, a fejlődésnek két fő része van: a túlterhelés és a szuperkompenzáció. A második csak akkor történhet meg, ha kellő pihenő időt biztosítunk a szervezetnek.
- Az OCR alapvető eleme a futás, a legtöbb versenyen sok időt tölt az ember futva. Legyél jó futó!
- Vizsgáld meg, hogy a sebességed és az állóképességed milyen viszonyban vannak egymással. Dolgozz azon, hogy ezek egyensúlyban legyenek!
- A futóedzések tartalmazzanak technika edzéseket, nehéz terepet, lejtőzést is, ne csak síkon és emelkedőn eddzél!
- A legtöbb sportoló túl lassan edz a sebességi edzésen és túl gyorsan az állóképességin. Figyelj oda a sebességre, mindig a megfelelőt válasszad!
- Erősítsd a fogásodat! Próbálj minél többféle markolat erősítést: fa, fém, sima, érdes, kemény, puha, vékony, vastag, fix, mozgó… Legyen változatos az edzés és figyeld a versenyeken várható kihívásokat is!
- A dead hang (függeszkedésben teljes elengedés, lógás) nem annyira hasznos, csak nyújtásra jó. Találd meg a saját fix pontodat, mielőtt teljesen kinyúlnának az izmaid. Ha még magasabban vagy, akkor vannak lehetőségeid a mozgásra, míg ha be vagy ragadva egy eszközön, onnan nehezen tudsz mozdulni. Ez arra emlékeztet,hogy tanuljak meg ellazulni mozgás közben.
- Fontold meg az akadályspecifikus edzéseket. Akadályonként 2-3 technikát próbálj ki és gyakorolj is (gyors, biztonságos, hatékony… stb.). Ha nincsen hozzáférésed akadályokhoz, akkor videón nagyon sok példa megtalálható, legalább nézzed meg és próbáld beilleszteni a programodba, amit tudsz.
- Legyél kétoldalas az akadályokon! Ne mindig ugyanazzal a lábbal, kézzel, oldallal menjén, ugorjál, gyakorold a különböző oldalakat, irányokat. Ez nemcsak a hatékonyságot növeli, hanem csökkenti a sérülések esélyét is!
Köszönöm, remélem hamarosan találkozunk!
Forrás: www.akadalyfutas.hu