OCRsport.hu
Hírek az OCR világából
Skyscraper – Left
Skyscraper – Right

Birkózó-vb – Varga János: látványos birkózásra van szükség

0

Varga János számára az idei év az ünneplés jegyében telik: a kötöttfogású birkózó 50 évvel ezelőtt nyerte meg olimpiai bajnoki címét.

 

“Legalább két okom van arra, hogy ünnepeljek idén. Az egyik, hogy kereken 50 évvel ezelőtt Mexikóvárosban a kötöttfogásúak 57 kilogrammos súlycsoportjában én lettem a legjobb, a másik pedig, hogy ebben az évben a sportág világbajnokságát Budapest rendezheti meg, ami óriási dolog” – mondta Varga János az MTI-nek.

A legenda szerint a mostani birkózókon nagy a felelősség.

“Most ők a birkózás reklámarcai. Akciódús, mozgékony, látványos birkózásra van szükség, mert csak így adhatják el a sportágat. A mostani válogatottban nagyon bízom, ahogy hallom, jól haladnak a felkészüléssel. Minden feltételt megteremt számukra a szövetség. Nekik egy dolguk van: a világbajnokságra kell koncentrálniuk” – nyilatkozta Varga János, aki még most is kilátogat a nagyobb versenyekre.

“Olyankor természetesen én is ott vagyok a birkózócsarnokban, amikor valamilyen nagyobb verseny van. Ezenkívül a vívó viadalokat is rendszerint meglátogatjuk, mert a lányom révén érdekelt vagyok ebben a sportágban is” – tette hozzá a kétszeres Európa-bajnok vívó, Varga Gabriella édesapja.

“Igyekszem a világbajnokságon is a helyszínen szurkolni a magyaroknak. Nekem sajnos nem adatott meg az, hogy hazai közönség előtt birkózzak egy vb-n, de nem panaszkodom, összességében elégedett vagyok a pályafutásommal. Olimpiát nyertem, ezenkívül van két-két világbajnoki és Európa-bajnoki aranyérmem” – mondta.

A budapesti birkózó-világbajnokságot a Papp László Sportarénában rendezik meg október 20. és 28. között.

 

A vb honlapja:

 

https://budapestwrestling2018.com/